A 2025. március 20-21-én, Szekszárdon megrendezett 21. Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Versenyen Virág Kirill, 9. A-s tanuló az előkelő 6. helyen végzett, számítógéppel támogatott tervezés (középiskola) kategóriában.

Budapest XX. Kerületi
Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
Legfrissebb híreink
A víz világnapja
2025. március 21-én az alsó tagozat négy osztálya látogatást tett a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepre. A víz világnapja alkalmából a 3.a, 3.b, 4.a és 4.b tanulói vettek részt a programon. A kedvező időjárás is hozzájárult a teljesebb élményhez, így az új ismertek szerzése mellett kellemes időtöltésben is részük volt a gyerekeknek.
Iskolai szavalóverseny alsó tagozaton
2025. március 19-én került megrendezésre az iskolai szavalóverseny, melyen a második- és harmadik évfolyamos tanulók vettek részt.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
Iskolánkból 55 tanuló indult a versenyen. 30 tanuló jutott be a 2. fordulóba, a megyei szintre.
Területi Vektorgrafikai Verseny
2025. március 10-én a Gyulai István Általános Iskolában került sor a Területi Vektorgrafikai Verseny eredményhirdetésére. A versenyen iskolánk 6 diákja indult. Molnár Bianka 5.b osztályos tanuló a Történetmesélés szekcióban a III. helyezést hozhatta el. Csak két nyolcadikos fiú bizonyult nála jobbnak. Jövőre az I. hely a cél.
Kerületi vers- és prózamondóverseny
2025. február 24-én rendezték a kerületi vers -és prózamondóversenyt a Hajós Alfréd Általános Iskolában. Iskolánkat az 5-6. osztályos korcsoportban az 5.a két tanulója képviselte. Pusztai Eliza 2., Horváth Marcell 3. helyezést ért el az igen erős mezőnyben. Eliza Heltai Jenő Szabadság című versét szavalta el, Marci Tóth Árpád Körúti hajnal című...
Március 14-én iskolánk énekkara a Nemzeti ünnep alkalmából énekelt az aulában. A szereplésre szép számmal csatlakoztak alsósok, felsősök és gimisek vegyesen. Az ünnephez kapcsolódó dalokat zongorakísérettel adták elő a diákok, tanáruk, Hankószky Tünde közreműködésével.
Óvodások jártak nálunk
Február 25-én, március 4-én és 11-én "ovisuli" foglalkozásokra vártuk a leendő elsős gyerekeket, akik szüleikkel érkeztek. Tanítóink játékokkal, dalokkal, mesékkel, kézműves tevékenységekkel és mozgásos feladatokkal készültek.
Tankerületi verseny matematikából
2025.március 7-én pénteken 14 órától került megrendezésre a Külső-Pesti Tankerület által rendezett Budapesti Általános Iskolások Versenyének első fordulója. A verseny helyszíne a XIX. kerületi Gábor Áron Általános Iskola volt.