Magyar Diáksport Napja
"Mert mozogni jó"
Az MDSZ által kiírt idei Magyar Diáksport Napjának a fókusztémája "a mozgás általi tanulás" volt. Ennek megfelelően állítottuk össze a különböző korosztályok sportprogramjait. Próbáltunk arra koncentrálni, hogy mindenkit megmozgassunk, a gyerekek folyamatos aktív testmozgást végezzenek, melyhez sikerélmény is párosul.
Az általános iskola alsó és felső tagozatának, valamint a gimnazistáknak külön-külön programokat szerveztünk az adott nap bizonyos szakaszaiban. Az alsó tagozat évfolyamainak 4 különböző helyszínen hoztuk létre állomásokat ügyességi, koordinációs feladatokkal. Az osztályok versenyeztek egymással, mely nagyon jó hangulatot teremtett az első két órában. A felső tagozaton a 7-8. osztályosok szintén az első két órában érkeztek. Ők, ahogy a többi évfolyam is először lefutották a 2024 métert. Váltófutással teljesítették a távot. Ezt követően kötélhúzó versenyt szerveztünk, majd kosárlabda dobóversenyt. A tornateremben pedig egy hatalmas akadálypályát kellett teljesíteniük az osztályoknak. A 3-4. órában az 5-6. osztályos tanulókkal végeztük el a feladatokat. A délelőtti órákban így közel 400 gyerek vett részt a Magyar Diáksport Napján. 10 órakor becsatlakoztunk az élő bemelegítésbe kivetítő segítségével, amit nagyon élveztek a gyerekek.
A gimnáziumi tagozatból a 9. és a 10. évfolyamos tanulókat mozgattuk meg a tanórák keretei között. Ez közel 250 diákot jelentett a nap végén.
Nagyon színvonalas, szakmailag hiteles programokat sikerült összeállítani szinte az egész intézmény részére. Pozitív visszajelzéseket kaptunk tanulóinktól, kollégáinktól, ami megerősít minket, hogy a mozgás valóban öröm, s a gyerekek élményként élik meg ezeket a napokat.
Tóth Éva
testnevelés munkaközösség vezető
Budapest, 2024. 09. 27.